"A tudás megszerzése, annak továbbadása nagy tett. De még nagyobb annak megtartása, tovább mûvelése"

Március idusán

1848. március 15-ére emlékezünk.

Csipogott a telefonom, jelezte, hogy a 4. B osztály szereplésével délelőtt lesz az iskolai ünnepség.

Kata néni két hete mesélte, mivel készülnek a gyerekek.

 Történelem szakkörrel a budai várba készültünk, ahol megnéztük volna a Helytartótanács épületét, a börtönt, ahol Kossuth Lajos is raboskodott, ahonnan a lelkes tömeg kiszabadította Táncsics Mihályt.

„Füstbe ment terv…”

Az iskolánk szinte üresen áll. A tanítás már egy hete online folyik. Egy év alatt sokat tanultunk mi, pedagógusok is a covid járványból. A tavalyi év tapasztalatai alapján a Google Classroom felületét választottuk a közös tanuláshoz, ami a központi rendszer kezdeti akadozása mellett jó választásnak tűnik. Többet láthatjuk egymást a Meet platformon, kicsit könnyebben elviseljük társaink és tanáraink távolságát. Az iskolai tableteket, a hiányolható iskolai informatikai eszközöket kiosztottuk pedagógusaink és a kérvényező családok között. A Városüzemeltető cégétől fejhallgatókat kértünk és kaptunk, hogy az iskolai ügyeletben is tudjanak tanulni a gyerekek. Az önkormányzat Oktatási Bizottsága 6 laptopot adott kölcsön, hogy a tavalyhoz képest megduplázódott igényeket ki tudjuk elégíteni.

Petőfi, a lánglelkű költő sorait idézem.

„Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag,
Te a népek hajnalcsillaga!

Nagy idők. Beteljesült az Írás
Jósolatja: egy nyáj, egy akol.
Egy vallás van a földön: szabadság!
Aki mást vall, rettentőn lakol.
Régi szentek
Mind elestek,
Földúlt szobraik kövébül
Uj dicső szentegyház épül,
A kék eget vesszük boltozatnak,
S oltárlámpa lészen benne a nap!”

(Debrecen, 1848. október vége–november 16.)

Petőfi a vers megírása után csatlakozott Bem apó erdélyi seregéhez. A következő hónapok csatáiban százak, ezrek haltak meg a hazáért, a szabadságért.

A keletről érkező cári orosz hadak 1849-ben magukkal hurcolták a félelmetes járványt, a kolerát. Sokan megbetegedtek. Az ország jó része bezárkózott. Erről Jókai Mór is megemlékezik a Kőszívű ember fiai című regényében.

A járvány múltával újraindult az élet.

Március 15-re emlékezünk.

Arapovics Miklós

Szeptember 2021
H K Sz Cs P Szo V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 1 2 3

Ma Friderika névnapja van

Csengetési rend

1. óra     08:00 - 08:45
2. óra     09:00 - 09:45
3. óra     10:00 - 10:45
4. óra     10:55 - 11:40
5. óra     11:50 - 12:35
6. óra     12:45 - 13:30
7. óra     13:45 - 14:30

Időjárás